2010. április 19., hétfő

Csészék, bögrék, kistányérok


Horgoltam néhány csészét, bögrét és kistányért a hétvégén. Már napok óta arra készülök, hogy valami vidám színeset készítsek a sok szürke-barna állatka után. És most elővettem a maradék színes fonalaimat, és nekiláttam ezeket a kis vidámságokat meghorgolni. Lesz még folytatása a közel jövőben, mert nagyon tetszenek. Igaz, régebben is horgoltam már hasonló csészéket, de azok főleg gyapjú fonalból készültek, viszont most felfedeztem, milyen jól mutatnak pamut fonalból.


Janka rögtön elkérte az egyik piros-sárga csészét, meg persze csináljak zöldet is, kéket is, mindenfélét.:-) Na, nem mintha nem lennének neki ilyen bögréi, de hát ez most piros, és neki egyébként is piros a kedvenc színe. Szóval az már biztos, hogy Jankának bővíteni kell a konyhai felszerelését még egy pár csészével, bögrével. :-) Egyébként a régebbieket is nagyon szereti, sokat játszik velük.

4 megjegyzés:

King.art írta...

De szépek így együtt! Nem is mutiztad nekem. Egyébként tényleg nagyon jók pamutfonalból, szép mutatósak, nagyon tetszenek.

Hella írta...

Nem mutattam mert siettetek és különben is elfelejtettem, annyi másféle dologról beszéltünk.:-))

micuska írta...

Jó (lenne) őket fogdosni. Kis kecsesek.

Hella írta...

Köszi.:-)