A következő címkéjű bejegyzések mutatása: textilfigura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: textilfigura. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 19., kedd
Fáni
Egyelőre csak én adtam ezt a nevet ennek a babának, Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszony című meséje nyomán, ugyanis épp ezt a könyvet olvastuk Jankával, mikor készült, és mindig a kócos, babaarcú, kedves kis boszorka jutott eszembe róla, amikor a haját készítettem, ami még így összefogva is elég kócosra sikeredett. :)
Különben Jankának készítettem szülinapjára, már nagyon hiányolt egy ilyesmi babát a babaházba, én meg már nagyon szerettem volna készíteni egy drótos babát, úgyhogy a rám jellemző gyorsasággal meg is lett kerek egy év alatt. :D Akkor készítettem ugyanis az alapját Magdával, de azóta nem jött az ihlet, hogy kéne befejezni, vagyis meg kell, hogy mondjam, úgy elraktam, hogy el is felejtettem hónapokra szegényt. De most végre előkerült és elkészült szerencsésen. Persze majd szeretnék neki kisbabát meg fiúbabát meg horgolt kiscipőt, meg hasonlókat. :D
Egyébként a ruházatára erősen hatott jelenlegi néptáncos érdeklődésem.:) A szoknyája annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, magamnak is készítek egyet ebből az anyagból.:D
Címkék:
baba,
babavarrás,
drótos baba,
rongybaba,
rongyjáték,
textilbaba,
textilfigura,
waldorf baba
2013. január 10., csütörtök
Cicacsalád
A már meglévő három kiscicához készült egy anyuka és egy apuka is, így lett egy egész filccicacsalád. :-)
Címkék:
állatkák,
cica,
filc,
filccica,
gyapjú,
textilfigura,
textiljáték,
varrás
2012. december 4., kedd
Filcállatok
Filclovacskák és filccicák készültek nemrég, ahogy már írtam is. Megvásárolhatók a Meska boltomban vagy e-mailt is írhatsz nekem. :-)
Címkék:
állatkák,
cica,
filc,
filcállat,
filccica,
filcló,
ló,
lovacska,
textilfigura,
textiljáték
2012. november 10., szombat
Kiskosarak
Címkék:
horgolt,
kosár,
maci,
textilfigura,
textiljáték
2012. november 9., péntek
Erdei állatok
Ezek a macik és a róka koma is régebben készültek, de a blogban ők se lettek még bemutatva emlékeim szerint, ezért most megteszem. :-) Mindkét állatka mintája a Textilfigurák könyvében található meg.
Címkék:
állatkák,
maci,
róka,
rongyjáték,
textilfigura,
textiljáték,
varrás
2012. november 6., kedd
Filclovacska
Rendelésre készült filcló a szülinapi lovacska mintájára. Éppen most utazik kis gazdájához. Remélem, szerencsésen megérkezik hozzá és hamarosan megszeretik egymást. :-)
2012. november 3., szombat
Kiscsikók
Ígértem az előző bejegyzésben filcállatokat, hát most itt vannak ők elsőre.
Ez a két kis filclovacska az elmúlt napokban született, ikrek, de azért van 1-2 különbség köztük. Szándékosan lettek ennyire egyformák és mégse, mert ki akartam próbálni egy számomra új fajta varrást, mert eddig a pelenkaöltéssel varrtam őket, de láttam már ezzel a másik típusú varrással is elkészítve filcállatkát, így én is kipróbáltam, melyik lehet a jobb.
A másik különbség a sörényük, egyiküknek hurkoltan hagytam varrás után, a másiknak szétvágtam, így olyan kócos lett a sörénye. :-)
Janka szerint a kis kócos aranyosabb, egyébként az ő ötlete volt az is, hogy ilyen rövid legyen a sörényük illetve farkuk, én eddig mindig hosszú sörényt csináltam, de mivel ezek kiscsikók, legalábbis olyan kis csikó formájuk lett szerintem, (új szabásmintát rajzoltam) ezért Janka azt mondta, csináljak nekik rövid sörényt és farkat. Szerintem aranyosak lettek. :-)

játék tervezés,
ló,
lovacska,
textilfigura
2012. október 31., szerda
Cicusok
Ha már a régebbi munkáimnál tartok, hoztam őket, ezeket a filccicákat, akik ugyan elég régen készültek, de itt a blogban még ők se lettek bemutatva, ahogy még 1-2 másik állatka sem. De most már majd sorban jönnek ők is. És majd persze az aktuálisan elkészült állatok is, ugyanis épp mostanában ilyen aranyos kis filc állatkákat készítek, azért is lett kedvem őket feltölteni ide most, mivel az újakról még nincs kép, de majd hamarosan lesz. :-)
2012. október 11., csütörtök
Meglestük az egyszarvút.:-)
Láttunk a kertben egy egyszarvút, aki éppen enni készült. Kedvence, a szamóca volt előtte egy kosárban. Jól nekikészült, le is ült, hogy kényelmesen, jó étvággyal egye meg az uzsonnáját. Kiválasztott egy szép helyet a virágok mellett, mi pedig így kaptuk őt lencsevégre a délutáni napfényben. :))
(Teljesült a vágya a kisasszonynak, igaz, a hímzést lefelejtettem a fenekéről, de még lehet, hogy utólag bepótolom. :-))
(Teljesült a vágya a kisasszonynak, igaz, a hímzést lefelejtettem a fenekéről, de még lehet, hogy utólag bepótolom. :-))
Címkék:
állatkák,
egyszarvú,
ló,
lovacska,
póni,
rongyjáték,
textilfigura,
varrás
2012. szeptember 27., csütörtök
Piroska Pöttyöske
Ez az év eddig nem a bloggolásról szólt nekem. Nem mintha nem készültek volna mindenféle munkák, de a bemutatás valahogy elmaradt eddig. Azért mostantól megpróbálom behozni az előző év átlagát, legalábbis a bejegyzések számát tekintve. :-)
Piroska Pöttyöskét régóta be akartam már mutatni. Janka legjobb barátnőjének készült szülinapi ajándéknak, ami persze nem most volt, hanem hónapokkal ezelőtt, de azóta legalább eltelt jó sok idő, és azóta is nagy kedvenc, jár az iskolába a kislánnyal együtt. :-)
Piroska Pöttyöskét régóta be akartam már mutatni. Janka legjobb barátnőjének készült szülinapi ajándéknak, ami persze nem most volt, hanem hónapokkal ezelőtt, de azóta legalább eltelt jó sok idő, és azóta is nagy kedvenc, jár az iskolába a kislánnyal együtt. :-)
Címkék:
állatkák,
cica,
rongyjáték,
textilfigura
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)