A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hátizsák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hátizsák. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 3., szerda

Iskolatáska project :-)

Hogy valami aktuálisat is mutassak így év elején Piroska Pöttyöske után, hoztam nektek Janka iskolatáskáját. 
Aminek az elkészítése elég nagy feladat volt számomra, mivel varrni nem olyan régóta kezdtem, bár igaz, van némi előképzettségem, csak éppen nem ezen a téren. Ráadásul szabásmintát se találtam sehol hozzá olyat, ami tetszett volna, leírást pláne nem, úgy hogy muszáj volt nekem kitalálni hogyan is csináljam. Időnként értekeztünk Kingával, hátha okosabbak leszünk ketten, mivel ő már varrt magának ilyen szép táskát. (Én is, csak én még nem fejeztem be teljesen. De ami késik, nem múlik. :)) 
Szóval végül is azt hiszem, elég jól sikerült, bár már az elején az anyagválasztás közben majdnem megőszültem. :) Mivel van nekem egy lányom, aki lovat akart, meg rózsákat, meg rózsaszín vagy piros legyen, így hát több anyagboltban is voltunk, mindegyikben legalább kétszer is, mire sikerült összekombinálni úgy, hogy neki is tetsszen, nekem is, (mert azért az sem mindegy:)) árban is megfeleljen, és az anyag is elég legyen belőle. Ja, és még a kiegészítőkre is jusson belőle. 
Így sikerült végül ezt a lovas, szamócás, rózsás-kockás piroska táskát és egyebeket megalkotni. :-) 
Köszi Kinga itt is a segítséget! :)
 
Lovak a szamócásban - iskolatáska előlről...

...és hátulról. :-)

Oldalt,

és belül, nagy zsebekkel. :-)



Tisztasági csomag és uzsis zsák, természetesen lovakkal.


Tolltartó, vagyis ceruzatekercs, persze, hogy szamócával. :-)

A boldog tulajdonos iskolába indulva :-)

És a tornazsák egyik oldala...

...és a másik, mivel ide is ló, oda is, de nem ugyanolyan ám. :-))

2011. július 3., vasárnap

Hátizsákok








Hoztam Nektek 2 másik hátizsákot is megmutatni, szintén régebbi munkák. A kisebb Jankáé lett, a nagyobb egy kedves ismerősömé. :-) Mindkettőbe (sőt mindháromba, mert a tegnap mutatott hátizsákba is) kerámiagyöngyök vannak horgolva, a kicsiknek csak a tetején, a nagyobba több soron.  A hátizsákok pántjai pedig gombbal állíthatók be a megfelelő méretre.

2011. július 2., szombat

Egy hátizsáknyi ajándék :-)








Szeretnék Nektek új munkákat mutatni, de most éppen nem tudok, mert még nincs lefényképezve az, amit mutatnék, viszont elhatároztam, hogy felteszem ide a blogba szépen sorba a régebbi munkáimat is, amit még a blog indítása előtt készítettem. Igazából ezt már régebben is megtehettem volna, nem is tudom, miért csak most jutott eszembe, de hát jobb későn, mint soha. :-))

Ezeket a dolgokat 2 évvel ezelőtt készítettem egy kislánynak, akit a nagymamája ajándékozott meg ezzel az összeállítással. A kis blúzra a nagymama a kislány nevét kérte valamiképpen ráhímezve gyöngyből, vagy ahogy én kitalálom, ezt rám bízta. Ez kerekedett ki belőle, régi kedvencemmel, a gyöngyfűzéssel készült el a kislány neve. A kis gyöngyös szütyő horgolással készült, ahogy a minden ajándékot elnyelő hátizsák is.:-)