2011. augusztus 16., kedd

Hálózsákos szöszi baba








 Ez a baba Jankáé, bár eredetileg nem neki készült, de amikor félkész állapotban volt, akkor ő kitalálta, hogy ez neki kell. Mindenképpen kell. Ne másnak csináljam, mert neki pont ez kell. És akkor elkezdte mondani, hogy milyen legyen, hogy fejezzem be. Virágos ruha, (pedig fiúnak készült, de már végleg lány lett belőle:-)) szőke haj, kék csillagszem, nagyon mosolygós száj, és rövid haj, pont olyan, mint Zselyke-Gyulának.
És Adélnak hívják, ahogy az ovis legjobb barátnőjét.:-)
A hálózsák egy ujjatlan gyerek pólóból készült, aminek a vállát levágtam, majd a tetejénél összehúztam és beletettem a horgolt pántot. Alul meg csak egyszerűen összevarrtam. Szóval nem kellett sokat szabni rajta.:-)

Amikor fényképeztem, akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen a csecsemőbabám hajáról nem is nagyon készítettem közeli képeket, pedig akartam, mert ezt egy új technikával készítettem, nem horgoltam, ahogy szoktam, hanem hímeztem, amit szintén Magdától tanultam. És ennek a babának a haját is így készítettem, kívánság szerint.

Zselyke-Gyulát meg csak azért fényképeztem le most is, mert olyan jól áll neki ez az új ruha, ami turis újszülött baba ruha egyébként. :-)

(A fényképeknél nem értem, miért nem olyan szépen látszódnak, az eredetik szépek, ha ráklikkelsz és kinagyítod, akkor is szép, csak feltölteni nem tudta szépen, hiába próbálkoztam többször is.)

5 megjegyzés:

softearthart írta...

So beautiful, cheers Marie

Waldorf manófaktúra írta...

Nagyon cuki lett! :-)
Hálózsák is milyen egyszerű! De jó, hogy leírtad! Köszi!

Hella írta...

Marie, I'm glad you like it. :-)

Gabi, köszi.:-) Hi-hi, azért mégse volt olyan egyszerű, mivel nem vitte a gépem az anyagot, mert vastag is volt, meg a gépem se túl jó, ezért kézzel varrtam a hálózsákot, vagyis amit én varrtam rajta.:-D

King.art írta...

Mit is mondhatnék még, a többiek már leírták. :)
Szerencsémre én már élőben is láthattam :)

Hella írta...

Köszi Kinga, aranyos vagy.:-)